Miközben mindennapi életünket éljük, nagyon sokféle elektromos berendezést használunk. Ezek különböző frekvencián működnek, és különböző intenzitással sugároznak. Sugároznak, mind más szinten, de az általuk kibocsájtott sugarak bizony elhagyják a készülékeket. Mivel az emberi agy és az idegrendszer elektromos elven működik, ezért a készülékekből kiáramló elektromosság kapcsolatba léphet az emberi szervezettel. Úgy tartják, hogy az emberek 10-20%-ra reagál valamilyen szinten az elektroszmogra. Sokan nem is tudják, hogy létezik, páran már hallottak róla, van akinek semmi panasza, van akinek panasza is van, de nem hisz benne. Olvasni olyan történeteket, hogy voltak, akik nem tudtak eltölteni elektromos eszközök környezetében néhány percnél több időt. Ezekről majd a későbbiekben lesz szó.

Felmerülhet a kérdés, hogy az elektroszmogban hinni kell-e? Lehet-e figyelmen kívül hagyni a 21. század első évtizedének végén? Káros és életveszélyes hatásai tudományosan bizonyítottak, hiszen már a kisgyereknek megtanítják, hogy ne nyúlkáljon a konnektorba, épelméjű embernek a villanymozdony tetejére sincs túl sok kedve felmászni. A probléma a határértékekkel van. Mint nagyon sok kritikus területen, itt is csak a rövid távú (azonnali) élettani hatásokat veszik alapul. Tehát pl. az áramütés és égés ellen van meghatározva a határérték - biztonságos távolság, árnyékolási elvárás. Persze természetesen ez változhat, hogy épp mennyire alacsony egy határérték, de semmiképp nincsenek figyelembe véve a már-már ismertnek mondható hosszú távú hatások, pl. daganat, depresszió, stb. Ezek között összefüggést találni, bár nem lehetetlen, de úgy tartják, hogy egyértelműen nem lehetséges.

Mitől ez a nagy ellentmondás? Mint a világ legtöbb területén, itt is a fő ok a Pénz. Hiszen az elektromosság és a frekvenciavagyon egy nagyon hatékonyan és profitábilisen kiaknázható erőforrás. Nem elfelejtve azt a tényt, hogy használatukkal az emberi élet komfortszintjét drasztikus mértékben lehet növelni (érzékenység esetében meg csökkenteni). Tehát, ha kimondanák pl. a mobiltelefonok használatának veszélyét, akkor az jelentős üzleti érdekeket sértene, valamint a nemtörődöm vagy (még) nem érzékeny felhasználók felháborodását váltaná ki. A távvezetékek esetében drasztikus átépítésre lenne szükség, több jelenleg lakott terület válna tiltott zónává, illetve városokban még az épületek is útban lennének, ha egy, a kutatások mai állása szerint hosszú távon sem káros határértékrendszert állítanának fel.

Bevezetésnek nagyjából ennyit, konkrét esetek, további szakmai tények később.

A bejegyzés trackback címe:

https://elektroszmog.blog.hu/api/trackback/id/tr991010966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása